2017. február 13., hétfő

Valentin nap-aranyos ünnep vagy nyálas maszlag?

Az ember akarva-akaratlan belebotlik a Valentin napi posztokba, csecsebecsékbe. Sokan várják, lázasan készülődnek, terveznek, másokat abszolút hidegen hagy a dolog, némelyek pedig depresszióba és szomorúságba esnek. 
Hogy őszinte legyek, az alap ötlet szerintem jó pofa. Az ember szereti a kedvesét nap mint nap és ezért erre van egy külön nap, amikor ezt úgymond megünnepelhetjük. Aranyos, nincs is ezzel gond. A probléma azzal van, ami manapság zajlik: el üzletesedett, akárcsak a karácsony is (tisztelet a kivételnek). A média, a kirakatok azt próbálják belénk sulykolni, hogy minél drágább, ragyogóbb ajándékkal tudjuk meglepni párunkat, annál jobban érzi majd szeretetünk mélységét. Persze, tök jó ha te megtudsz engedni egy méregdrága ékszert vagy 100 rózsából álló csokrot, csak ne vágj ezzel fel és ne hidd azt, hogy ezen múlik szerelmetek mélysége. Lehet, hogy rosszul látom, de sok felvágós posztnál/képnél nekem ez jön le. A képmutatás, a mellverés. 
Én azokat is abszolút megértem, akik nem tartanak külön Valentin napot, esetleg egy doboz édességgel és puszival elintézik, de nem csinálnak külön erre a napra eseményt vagy bármiféle alkalmat. 

Viszont mindezeket félretéve azt vallom, hogy akkor a legjobb egy kis aprósággal meglepni a másikat, amikor nincs semmilyen alkalom, ezáltal nem is számít rá az illető. Legyen az egy szál virág, egy tábla a kedvenc csokijából, ágyba reggeli vagy csak egy kedves üzenet/képeslap. A reakció és az érzés minden pénznél többet ér.

2017. január 30., hétfő

Zajlik a zélet

Több mint egy év telt el az utolsó blogbejegyzésem óta. Hogy őszinte legyek, egy kicsit megfeledkeztem róla, nem éreztem azt a nagy motivációt hogy pötyögjek. Pedig ez csak így működik, szenvedéllyel. Most viszont megint úgy érzem, hogy írnom kell, írni szeretnék.

Sok minden történt ezalatt az idő alatt. Emberek jöttek-mentek az életemben, ami sok szempontból fájdalmas is, de realizáltam, hogy kik is azok, akiket ténylegesen a barátaimnak hívhatok és mellettem állnak a legnehezebb időkben is. Sajnos elveszítettem a nagymamámat, aki kiskorom óta szerves részét képezte az életünknek és sok hosszú hónapot kellett végigküzdeni vele. Valamelyest fel voltam készülve a legrosszabbra és nem érintett akkora traumaként a hír, mint először elképzeltem, persze ettől függetlenül borzasztóan hiányzik és mindennap gondolok rá. Viszont azt szokták mondani, hogy ha az élet elvesz valamit, ad is cserébe és így is történt. Egy csodálatos embert kaptam magam mellé, aki a szerelmem lett és lassan 5. hónapja vagyunk boldog párkapcsolatban. Mindamellett, hogy a párom, az egyik legjobb barátom és lelki társam, abszolút mindenben számíthatok rá és az egyik legjobb ember, akit valaha megismertem. Igazán örülök, hogy így rátaláltunk egymásra és nyugodt szívvel mondhatom, hogy megérte várni. Megérte "válogatósnak" lenni, olykor csalódni is. Mert ha az igazi toppan be az életedbe, azt megfogod érezni, még ha először nem is fogod fel, hogy ez szerelem, de érzed, hogy valami megmagyarázhatatlan erő és vonzalom köt hozzá, amit még sohasem éreztél azelőtt. Boldog vagyok, hogy így alakult és remélem nagyon sokáig tart majd. 

Mindezek mellett zajlik az iskola, utolsó évemet töltöm a fotográfus OKJ-n, csinálom a vizsgaremekemet és lassan elkezdhetek készülni a vizsgákra. Hogy mi lesz velem azután, kicsit még homályos. Viszont annyit tudok, hogy a fotográfia számomra olyan szerelemmé erősödött, amit nem szeretnék semmi pénzért elhagyni és szeretném, ha kitöltené majd az életemet. 

2015. augusztus 9., vasárnap

Egy kis kimozdulás

A síksághoz szokott szemeimnek hatalmas öröm tud lenni az, amikor végre kimozdulhatok erről a vidékről és dombokat, hegyeket láthatok. Néhány nap erejéig volt lehetőségem a Dunántúlon lenni, ahol voltunk Harkányban, Pécsen, Orfűn és Villányban is. Igaz, némelyik helyen csak pár órát voltunk, hiszen elsősorban fürdőzni mentünk, de nagyon jó volt kicsit kirándulni, világot látni. Aminek a legjobban örültem, hogy Orfűn megmártózhattam abban a tóban, ahol tavaly egy hetet eltöltöttem és a nyaralóhoz is elúsztam, ahol kicsit megpihentem a stégbe kapaszkodva és felidéztem a múlt évi emlékeket. Életem egyik legjobb nyaralása volt az, csodás helyszínen csodálatos emberekkel. Jót tett a lelkemnek ez a kis visszaemlékezés. Sajnáltam, hogy idén nem valósult meg ez a kirándulás, de még biztosan sort fogunk rá keríteni, hiszen mindenki jól érezte magát. Ez a vidék egyszerűen instant szerelem lett. Számomra már az kiváló program, ha csak a stégen ülhetek egy bögre tejeskávéval a kezemben és csodálhatom a tájat, a vizet, az éppen arra úszó hattyúkat és kacsákat. Órákig eltudnám nézni, hihetetlenül megnyugtató. Eldöntöttem, hogy ha kereső felnőtt leszek én itt fogok házat építeni/venni. Pontosan nem tudom hogy melyik városban, de ezen a környéken. Tudom, a síkságnak és a pusztaságnak is megvan a maga egyszerű bája, szépsége, viszont nekem hiányzik egy kis plusz, egy kis új. 

Hirtelen jött ötlet volt ez a pár napos kirándulás, de örülök hogy részt vehettem és tehettem egy kis felfedezést. A természetben sosem csalódik az ember és mindig visszatérhet oda :)



2015. július 15., szerda

Örömfotózás ♥






Több hónap kihagyás után újra volt időm egy kicsit a természetben járni és fotózni. Különösen meleg délután volt aznap, de az apró csodák, amiket felfedeztem magamnak elfeledtettek velem minden gondot. Mindig elcsodálkozok a természet szépségén és azon, hogy mennyire változatos és hogy képes folyton megújulni. Különösen ebben a mai rohanó világban érdemes néha egy kicsit megállni, megcsodálni azt, ami minket körülvesz, hiszen annyi gyönyörű dolog van mellettünk, csak sok esetben nem is adunk nekik esélyt, hogy észrevegyük. Ez lehet egy apró csiga, virág, a naplemente kellemes fénye, az égbolton úszó felhők játéka.. Engem lenyűgöz és megnyugtat, illetve örömmel tölt el, ha ezeket az érzéseket  a képeimen is vissza tudom adni.

2015. június 24., szerda

Mindennapok

Sziasztok kedveskék!

Június 20-án hivatalosan is véget ért az érettségi időszak és késő délután a kezemben tarthattam az érettségi bizonyítványomat. Hihetetlen nyomás szűnt meg ezáltal, ugyanis az elmúlt néhány hét hihetetlen idegeskedéssel, gyomorgörcsökkel és kapkodással telt el. Az írásbelik igen nehezek voltak, de amit azokból ki lehetett hozni a szóbelin, teljesítettem, úgyhogy összességében büszke vagyok magamra :) Viszont attól félek, hogy az álomszakra nem elég a jelenlegi pontom de majd következő hónapban meglátjuk mire lesz jó. 

Az érettségi előtt természetesen részünk volt a szerenád és a bolondballagás örömteli pillanataiban majd a ballagás megható ceremóniáján. Keserédes ízt érzek a számban, ha arra gondolok, lezárult egy korszak az életemben. Hiányozni fog az, hogy volt hová tartoznom, volt egy biztos pont és hogy remek embereket ismertem meg, akikkel majd minimálisra fog csökkenni a találkozások száma, főleg ha mindannyiunk más irányba megy majd... Viszont egy kicsit kíváncsivá is tesz az önállósodás, habár tudom, hogy istenigazából nem állok rá készen, de ez is az életünk része és fejest kell ugranunk a mély vízbe. Ám addig 2 csodás hónap áll előttem, amit szeretnék maximálisan kihasználni; rengeteget fotózni, strandolni, kirándulni, beszélgetni, olvasni, filmezni, felfedezni, új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodni. 
Kívánom hogy mindenkinek legyen csodás nyara! ♥

Bolondos csipet csapat :) Nos igen, a cosplay befigyel.. :$ :D

Ballagósan :)
Ezt a képet nagyon szeretem a hajamról, annyira szépen megcsinálta a fodrász ♥

Egy kis koktélozás azért belefért :D
Szóbeli előtt egy kis feszültséglevezetés bátyámékkal-Cegléd, Laskafesztivál
És az érett meggymagok :)

2015. május 12., kedd

Az élet mindig megy tovább..

Az elengedés része az életünknek, mégis talán az egyik legnehezebb dolog. Belefekteted valakibe a bizalmadat, úgy érzed fontos vagy a számára, aztán mint derült égből villámcsapás rá kell jönnöd, hogy mégsem olyan az illető, mint ahogyan megismerted és szép lassan eltűnik az életedből. Nem keres, nem hív, te pedig hajkurászod a miérteket, és a kérdőjelek között tapogatózva elfáradsz. Nem érted miért kell mindig csalódnod, megbántódnod. Ilyenkor sokszor önmagunkban is keressük a hibát, ami legtöbbször felesleges. Vagy talán az lehet a hiba, hogy rosszul választunk. Na de honnan is tudhatjuk? Nincs az emberre írva a személyisége. Vagyis néha ráérzünk, de a legtöbb esetben mégis koppannunk kell, hogy rájöjjünk a valóságra. Szép szavak, kedvesség, törődés... Aztán a nagy semmi. 

Azt mondják, hogy minden ember okkal lép be az életünkbe. Valamire megtanítanak, valamivé formálnak. Anyukám is azt mondta, hogy sokszor az aktuális pillanatban nem is értékeljük ezt, hiszen csak azt érezzük, hogy fájdalmat kaptunk, de későbbiekben mégis rájövünk hogy az élet okkal tette azt, amit. Ha megfoszt valamitől, talán csak azért teszi, mert egy jobbat akar adni. Hetekig őrlődtem, viszont kezd egy kicsit kitisztulni a viharfelhő. A miértre nem kaptam választ, szerintem nem is fogok, de meg kell tanulnunk megrázni magunkat, továbblépni és nem vissza-visszapislogni. 

Mindenesetre, hiába hogy egy adott személy megbántott, csalódtál benne, szép emlékeket és pillanatokat hagyhatott, amiket el lehet raktározni, hiszen az emlékeink azok, amiket senki nem vehet el tőlünk és ezek adhatnak erőt a továbbiakban.  

2015. május 3., vasárnap

Lélekerősítő

Holnaptól hivatalosan is elindul a 2015-ös érettségi szezon, ami sajnos engem is érint, úgyhogy szeretnék minden kedves sorstársamnak kitartást, erőt és koncentrációt kívánni! 
Én jelenleg nem érzem magam késznek a feladatra, főleg azért se mert az írásbelire így külön nem sok felkészülési időnk volt, de egyszer mindenkinek túl kell ezen esni és nincs mit tennünk, ezt adta az élet, teljesíteni kell a lehető legjobb módon!

Számomra a legnagyobb mumus a matematika, amiből sohasem brillíroztam és bár sosem a minimalitásra megyek de ennél a tantárgynál sajnos igen... Nem szeretnék szóbelire kerülni, úgyhogy legalább a minimum szintet meg kellene ütni. Legjobban a 3-nak örülnék, hiszen én gimiben eddig szinte végig 3-as voltam, csak az utóbbi időszakban kicsit elhagytam magam és nem úgy jöttek össze a dolgok (ahogyan az élet más területein se) de ettől függetlenül küzdenem kell és nem szabad idegeskednem, nekem ugyanis az a nagy hibám. 

Egy szónak is száz a vége, egy kalappal és igenis mutassuk meg hogy mire vagyunk képesek! :)

(Ja és az perpillanat nem nyugtat meg hogy az egyetemen/főiskolán rosszabb lesz, mert most ezt az akadályt kell legyőzni :D)