A gyermeki szív a legtisztább

A mai késő délutánomat néhány gyermek társaságában töltöttem. A barátnőm szomszédjában voltunk, ahol megnéztük a kis kecskét és a három gyönyörű nyulaikat, ahová az utcabéli gyerekek is eljöttek. Ahogyan fogócskáztak, játszadoztak, nevetgéltek, az én szám is mosolyra húzódott. Visszaemlékeztem arra az időre, amikor én voltam 7-8 éves és ilyen önfeledten játszottam. Hiányzik a régi gyermekkor. Olyankor nem számított senki. Nem számított, hogy a másiknak éppen milyen márkás cipője, ruhája van, vagy hogy a haja hogy néz ki, milyen menő technikai kütyükkel rendelkezik. A gyerekek nem néznek tükörbe. Számukra csak a játék és a rengeteg álmodozás létezik. Az ő lelkük még nincs tele féltékenységgel, gyűlölettel, utálattal, undorral. Számukra nincsen műmosoly, nem hordanak álarcot. Ha fáj valamijük, elsírják magukat, kimutatják. Ha segítség kell nekik, nem haboznak, rögtön szólnak. Ha jó kedvük van, nevetnek, kacagnak, amennyit tudnak. Kíváncsiak, minden érdeklik őket. 

Még ha testileg nem, de lelkileg jó lenne örökké gyermek maradni. Fittyet hányni a világra, nem törődni semmivel, örökké buborékot fújni, vattacukrot enni, homokvárat építeni, álmokat kergetni, pillangót fogni, tiszta szívből nevetni, sírni, ha fáj. Vártam, hogy idősödjek, vártam, hogy én is kamasz legyek, de tudjátok mit? Jobb volt régen. Sokkal. 

Forever young. ∞