2013. november 21., csütörtök

Életmorzsák

Sziasztok!

Igencsak érett már egy bejegyzés a héten, amit végül mindig odébb passzoltam. Tudom, régen volt már mélyebb érzésekről, filozofálgatásokról, téma boncolgatásokról iromány, de most egy amolyan mi történt velem az elmúlt időben? bejegyzés lesz. Szóval...

Az elmúlt időszakot igen nehezen vészelem át. Készülünk a szalagavatóra, ami egyet jelent a
táncpróbákkal. Keringő illetve osztálytánc. Mellette van fakt is, illetve tegnap tettem egy ECDL vizsga modult is, így mostanság elég későn érek haza és kivagyok merülve. Ugyebár este nem alszom túl sokat, reggel kelek korán és pluszba ez is rányomja a bélyeget a napjaimra. Igen, kicsit depresszív érzelmekkel élek meg néhány napot, ami helytelen, de remélem a hétvége kicsit feldobja. Tudom, hogy nem csak én vagyok ebben a helyzetben, sokan mások is átélik, de no.. Még barátkoznom kell a gondolattal~

Azért néhány pozitívumot is szeretnék említeni, ne csak a gondjaimmal záporozzalak benneteket.. :)
♥Talán néhányan ismeritek az Éhezők viadala c. filmet és annak 2. részét adják a mozikban és néhány osztálytársammal, évfolyamtársammal megbeszéltük, hogy elmegyünk megnézni, hiszen zseniális egy alkotás és kíváncsiak vagyunk a 2. részére is, ami a trailer alapján ígéretesnek tűnik.
♥Aztán lesz majd a karácsonyi animecon, amire szintén szeretnénk elmenni. A cosplay viselésén erősen gondolkozok, ugyanis ebben a nagy hidegben nem lenne túl előnyös (sajnos nem ismerek olyan karaktert, aki agyonra be van bugyolálva) úgyhogy lehet inkább meghagyom a tavaszira, de akkor valami látványosat szeretnék. Úgyhogy ez még kérdőjeles. De elmenni mindenképpen szeretnék!
♥Teljesült egy régi vágyam és végre át lett festve a szobám. Csodaszép barack színe lett, nagyon tetszik. Néhány szoba elemet még venni kell (szőnyeg, függöny, ágytakaró) hiszen ezek mind-mind bordó színűek és nem igazán passzolnak az új kinézethez.
♥Ja és beleszerettem egy lolita szoknyába, amit egy magyar lány hirdet egy Facebook-os eladós csoportban. Régóta nézegetem ezt a stílust és nagyon megtetszett. Anyáéknak nem igazán tetszik az ötlet, de már gyűjtögetek rá, úgyhogy hátha sikerül időben lecsapni rá, mielőtt elviszik..

 

 Ezt pedig muszáj volt megosztanom. Annyira tüneményes! *w*

2 megjegyzés:

  1. Hú, de régen kommenteltem már, alig van időm mostanában a saját blogomra nekem is, egyszerűen olyan sok a dolog, ami lefoglal, hogy nem tudok mit csinálni. Én is nagyon meg akarom nézni az Éhezők Viadalát! Sok sikert a lolitához! ;)

    VálaszTörlés
  2. Igen, hiányolom is a bejegyzéseidet.. Egyébként mint látod, nekem is alig sikerül egy normális bejegyzést összehozni, mert sok tennivaló van...
    Köszönöm!^^

    VálaszTörlés